Stephanus bérlet

Online jegyrendelés | Online bérletrendelés

Stephanus IV/4. MÜPA Műsorfüzet

2016. május 28 18:00

A hangverseny műsoráról


Egy fiatalkori, lángoló szerelem öt vonal közé zárva. Báj, művészi temperamentum, erőteljes muzikalitás és technikai
bravúr. Mindez együtt Geyer Stefi (1888-1956), a csodagyerek hegedűs. Játékával már tizenévesen elbűvölte Európát,
Amerikát, na és Bartók Bélát (1881-1945), aki I. Hegedűversenyében (1907) megfestette zenei portréját.
Egy nő arcképe: D-Fisz-A-Cisz. Bartók és Geyer Stefi közelebbi kapcsolata igen rövid ideig,
alig több mint nyolc hónapig tartott. Találkozásaik eleinte a közös muzsikálás jegyében teltek, Stefi külföldi utazása és Bartók
népdalgyűjtő útjai következtében azonban egyre inkább a levélbeli érintkezésre szorítkoztak.
Bartók a levelekben szabadszellemű vallási, világnézeti elképzeléseinek kifejtésével udvarolt a konzervatív neveltetésű, hívő
katolikus Stefinek. A módszer nem vált be, a lányt inkább megrémisztették a szokatlan gondolatok, mintsem hogy felébresztették
volna kíváncsiságát.
„Megvan már az idealizált Geyer Stefi zenei képe, – ez mennyországi,
bensőséges, megvan a szilaj G. St.-é is – ez humoros,
elmés, mulattató. Most meg kellene szerkeszteni a közömbös,
hűvös, néma G. St. képét. De ez csúnya muzsika lenne.”
(Bartók 1907. november 29-én kelt levele)
A két tételes darabot Bartók állítólag épp aznap fejezte be, amikor a lány megírta a neki szóló szakítólevelet.
Bartók végül Geyer Stefinek ajánlotta és ajándékozta fiatalkori hegedűversenyét. Ez a mű aztán az utókor elől sokáig, évtizedekig
elzárva őrizte ennek a néhány hónapig tartó kapcsolatnak titkait, egészen 1956-ig, a Svájcban élő Geyer Stefi haláláig.

„Egyedül nem megy” – idézhetnénk ironikusan, de nyilván nem erről van szó: a 20. században nem volt ritka eset, hogy a komponisták
fantáziája túlszárnyalta a ”játszhatóság” határait, ezért a zeneszerző a majdani előadó tevékeny közreműködésével alkotta meg
versenyművét. Igor Stravinsky (1882-1971) Hegedűversenye is a komponista és az előadó, a lengyel származású amerikai hegedűművész
közös munkájának eredményeként született. A Stravinsky által felvázolt, mindössze 3 hangból álló akkordos témaötletet
Samuel Dushkin először játszhatatlannak ítélte,majd hosszas töprengés után mégis talált megoldást. Ettől fogva
ő segítette a komponistát a hegedű technikai nehézségeinek és lehetőségeinek útvesztőiben, s a darab gyorsan el is készült.
1. Toccata
2. Aria I
3. Aria II
4. Capriccio
Stravinsky nem hagyományos felépítésű versenyművet alkotott, hanem olyan négyrészes ciklust, amelynek mindegyike a
háromszólamú akkordból indul ki, s amelyben két mozgalmasabb-virtuózabb tétel (Toccata, illetve Capriccio) fog közre két
nyugodtabbat és dallamosabbat (Aria I és II). A sokféle karaktert felvonultató, állandó ritmikus lüktetést hordozó
első tétel Bach concerto-inak ritmusvilágát idézi játékos, táncos motívumaival. A 2. tétel szélesen ívelő, nagy hangterjedelmű
hangközöket felsorakoztató témáját a hegedű mutatja be, majd a lüktető középrészt követően visszatér a kezdő szakasz
nyugodt éneklése. A 3. tétel szólama aránylag kis hangterjedelemben mozog, helyenként kifejezetten énekszerű. A
záró Capriccio, ahogy a cím sugallja, alapjában véve szeszélyes és gyors. Egy rövid, dallamosabb epizódban a kor nemes szalonzenéjének
emléke is feltűnik: a hegedű mintha Fritz Kreisler híres darabja, a Szép rozmaring melódiáját idézné.

„ (…) Csupa vad, közönséges arcot látunk, durva káromkodást hallunk és a pálinka bűzét érezzük...".
„A leküzdhetetlen nehézségekkel próbálkozó hegedűs önmagát sem kínozta kevésbé, mint minket” – írta a híres, 
de nem éppen jóindulatáról nevezetes esztéta, Eduard Hanslick Csajkovszkij Hegedűversenyének 1879-es bécsi 
bemutatójáról. A heves füttykoncert, mely a „szörnyűségesen barbár” műnek szólt, hosszú percekre összeolvadt 
a bátor művészt jutalmazó tetszésnyilvánítással.

Ha Auer Lipót, korának egyik legnépszerűbb hegedűművésze is segédkezhetett volna a zeneirodalom egyik legnépszerűbb
és legnehezebb hegedűversenyeként számon tartott műnek, Pjotr Csajkovszkij (1840-1893) Hegedűversenyének
(Op. 35) létrehozásánál, bizonyára nem utasította volna el – „játszhatatlannak” ítélve – a szerző felkérését annak bemutatására.
Pedig ez történt – mint tudjuk, nem először a szerző életében – b-moll zongoraversenyének bemutatását is ezzel az
indokkal utasították el annak idején. Az alkotást végül egy fiatal művész, Adolf Brodszkij mutatta be.
Szerencsére az utókor nem Auer és Hanslick véleményét igazolta: a hegedűverseny töretlen népszerűsége máig tart.
Utóbb persze Auer megváltoztatta álláspontját, és a mű szenvedélyes propagátorává lett: közkézen forgó kiadását is
ő rendezte sajtó alá. A darab ellenállhatatlan varázsának egyik titka nyilván az a mesteri lelemény, amellyel 
Csajkovszkij a nyugat-európai hegedűkoncert hagyományait az orosz népi hanggal összeegyezteti.
1. Allegro moderato
2. Canzonetta, Andante
3. Finale, Allegro vivacissi