Téli bérlet

Online jegyrendelés | Online bérletrendelés

Téli Bérlet IV/1. Műsorfüzet

2015. december 05 17:00

Szólítson csak egyszerűen Mókuskámnak – ajánlotta a nagy megtiszteltetés miatt a megszólítással küszködő hercegnőnek a
Mester, Gioacchino Rossini (1792–1868). Megtehette: az operakedvelő világ a lábai előtt hevert. Hisz már a világra is
különleges időpontban érkezett: február 29-én született! Életét átszőtték az anekdoták és titkok, sikerekben bővelkedő
pályafutás után 36 évesen felhagyott a zeneszerzéssel és hátralévő közel négy évtizedében a jó és kellemes életeknek, a szakácsművészetnek
szentelte életét.
Rossini vígoperáját, az Il signor Bruschino címűt 1813. január 27-én mutatták be. Az előadás bukás volt, de miután bő
negyven évvel később, 1857-ben Rossini átdolgozta a zenéjét, Offenbach pedig a librettóját, a második, párizsi bemutatón
hatalmas sikert aratott. Maga az opera azóta feledésbe merült, nyitányát azonban önálló zenekari műként napjainkban is
gyakran játsszák.

Az Eszterházán működő Joseph Haydn (1732–1809) mestertől a párizsi konzervatórium, a Le Concert de la Loge
Olympique rendelt – úgynevezett „párizsi” – szimfóniák közül az első az 1786-ban írt, „Medve szimfónia” volt.
A párizsi bemutatón a Concert de la Loge tekintélyes zenekarral – mintegy negyven hegedűssel és tíz bőgőssel – dicsekedhetett.
Ez utóbbiak nélkül elképzelhetetlen lett volna a No. 82-es C-dúr szimfónia zárótételének – mely egyesek szerint a legsikerültebb
zárótétel valamennyi párizsi szimfónia között – jellegzetes brummogó bőgő-dudabasszusa, amely miatt az
utókor – a medvetáncra asszociálva – a kompozícióra a „Medve” melléknevet ragasztotta.
A „párizsi” szimfóniákat minden valószínűséggel az 1787-es koncertszezonban adták elő. A hegedűsök közé tartozott a
fiatal Luigi Cherubini, aki később beszámolt arról az elragadtatásról, amellyel Párizs legjobb muzsikusai részt vettek ezeken
az ősbemutatókon. A zenészek égszínkék frakkban játszottak, és kardot viseltek az oldalukon. A publikum nemesekből állt,
s többek között Marie Antoinette is ellátogatott Haydn koncertjére. A koncertek a kritikusokat és a publikumot egyaránt
elvarázsolták, és az új szimfóniák hamarosan egész Európában nagy sikert arattak.
1. Vivace assai
2. Allegretto
3. Menuett
4. Finale, Vivace
A szimfónia kezdő tétele energikus, a magasba törő C-dúr indítás a továbbiak során figyelemreméltó disszonanciákkal lepi
meg a hallgatóságot.
A második tétel igazi Haydn-remek: csak úgy árad belőle a vidámság és a kedvesség.
A harmadik tétel harsány, súlyos ritmusai után finom ellentételezéssel hat a ländler-szerű, táncos középrész.
A zárótétel a szimfónia gyöngye, Haydn zsenialitásának megnyilatkozása: dudaként szólalnak meg a basszusok, mely fölött
a „medvetáncoltató” tenyeres-talpas téma uralkodik. Haydn idejében a művekben hősök, félistenek szerepeltek.
Hallatlan vakmerőség kellett ahhoz, hogy valaki ilyen „vásári mutatványos” jelenetet merjen szimfóniájába felvenni. A mester
zsenialitása azonban győzött: annyi ízléssel, mértéktartással és humorral írta meg darabját, hogy a zeneértők el voltak bájolva
a tételtől.


Egy alig 17 éves – mondjuk ki – kamasz, akit a mesék világa erősen foglalkoztat, zenét ír. Örvendetes, de ettől még nem
hull lábai elé a világ. Az azonban, hogy egy 17 éves fiú olyan darabbal lép a közönség elé, amely kétségkívül a korai romantika
egyik magában álló csodája, előzménynélküli, de a későbbiekben megkerülhetetlen, az valóban csoda.
A Felix Mendelssohn-Bartholdy (1809–1847) Szentivánéji álom nyitánya után már nem lehet úgy zenét írni
nyári éjszakáról, tündérekről és koboldokról, erdőről és varázslatról, hogy hatása ne érződnék, legyen szó akár Csajkovszkijról,
akár Wagnerről vagy Verdiről. Mendelssohn 1843-ban, 17 évvel később a Nyitányt teljes
kísérőzenévé egészítette ki, amelynek két tételében nőikart is alkalmazott.
A Scherzo a szorgalmasan sürgő-forgó manók és tündérek zenéje, leginkább a rakoncátlan csibész-tündérhez, Puck-hoz
kapcsolódva. A Tündér-indulót áthatja az izgalom: vajon mi lesz a varázscseppek hatása? A Dal kórussal Titánia udvartartásának
varázslatos kardala, a tündérek altatódala. Az Intermezzo az erdőben egyedül bolyongó, Lysandertől elválasztott Hermina
félelmét ábrázolja. A Notturno, az éjszaka zenéje: miután Puck véghezvitte gonosz cselszövéseit, a szereplők önfeledt álomba
merülnek a holdfényben úszó erdőben. A Nászinduló a kibékülő szerelmesek muzsikája, az uralkodó pár és a két boldog
szerelmespár esküvőjét kísérő népszerű örömzene. A Kézművesek tánca a nyitányból már ismert zenei anyagot használja fel,
a mesteremberek komikus tragédiáját záró bergamaszka tánc. A Finálé ismét a tündéreké, akik eljöttek, hogy áldást hintsenek
az emberek boldogságára. Ebből emelkedik az új dallam: a tündérek áldása, a Coda: most érezzük igazán, hogy a Szentivánéji
erdőn át eljutottunk valahová: ez a megtalált harmónia egyik legszebb zenéje.