Stephanus bérlet
Online jegyrendelés | Online bérletrendelés
Stephanus 1. Müpa
2021 október 10 18:00
Wagner: Siegfried-idill
Wagner: Trisztán és Izolda – Előjáték és Izolda szerelmi halála / közreműködik: Sümegi Eszter
-
Bruckner: VIII. szimfónia
Vezényel: Kovács János
A Szent István Filharmonikusok az idei évadban szorosabbra fűzi a szakmai együttműködést a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnáziummal. Ennek keretében zenekarunk mentorprogramot hívott életre, melynek során tehetséges szakgimnáziumi tanulók kapnak lehetőséget arra, hogy „élesben” csatlakozzanak a szimfonikus zenekari munkába, előre meghatározott műsorokban. A hangszeres diákokat egy-egy zenekari tag segíti mentorként, velük egy pultban játszanak a próbák és a koncert során.
Az október 10-i Müpában rendezett koncerten Bocsi Botond, Ökrös Kata, Bán Evelin, Rátkay Áron, Deák Hanna Janka és Tóth Szabó Dóra tanulókat érte a megtiszteltetés, hogy részt vehet Wagner: Trisztán és Izolda - Előjáték és Izolda szerelmi halála c. darab előadásában, Kovács János vezényletével.
A ma este felhangzó gyönyörű muzsika bizony szerelmi vallomás a javából: egy rendhagyó szerenád! Akkor is, ha sem az idő, sem a helyszín nem szokványos. Akkor is, ha a cél már nem az imádott hölgy kegyeinek elnyerése, hanem inkább a megszerzett boldogság és a hála kifejezése.
A következő jelenet szereplői:
Richard Wagner (1813-1883) német zeneszerző, karmester, esztéta, korának egyik legnagyobb hatású komponistája, aki a német kultúrkört és mondavilágot piedesztálra emelte - bár számos más műfajban is alkotott - operái által vált halhatatlanná. Úgy személyisége, mint zenei stílusa és a művészetről vallott elképzelései is megosztották Európa muzsikusait és gondolkodóit, nem egyszer szinte háborúskodásig menő vitákat szítva.
Cosima Wagner (1837-1930) Liszt Ferenc lánya, Hans von Bülow karmester, majd Richard Wagner komponista felesége, ekkor már öt gyermek édesanyja.
A helyszín: Triebschen, Svájc. Luzern közeli városka, 1866 és 1873 között Wagnernek és családjának otthona, ma múzeum.
Az idő: 1870 Karácsonyának reggele, Cosima 33. születésnapja.
A Zürichi Tonhalle Zenekarának 13 főből álló kamaraegyüttese felsorakozik Cosima hálószobájának ajtaja előtt, hogy ott a kor egyik legnagyszerűbb karmestere, a győri születésű Richter János vezénylete mellett szólaltassa meg a férj muzsikáját, szerelmetes szerenádját, a Siegfried-idillt.
„Ahogy felébredtem, a fülembe hangok szűrődtek, egyre hangosabban és hangosabban.
Már tudtam, hogy nem álmodom: a zene szólt, mégpedig micsoda zene!
Aztán vége szakadt, és Richard lépett a szobába a gyerekekkel, és átadta a születésnapi ajándékomat, a szimfonikus költeménynek a kottáját. Könnyeztem, és velem könnyezett mindenki a házban."
A kottán az ajánlás emígyen szólt: Triebscheni idill Fidi madárdalával és narancsszín napfelkeltével, szimfonikus születésnapi üdvözlet Cosimának Richardtól.
Fidi pedig nem más, mint a családi boldogság egyik megtestesítője, a házaspár első törvényes gyermeke, az egyetlen fiú, az akkor 9 hónapos Siegfried Wagner.
A vendégek között jelen volt a Bázeli Egyetem frissen kinevezett klasszika-filológia professzora, a későbbi nagy hatású filozófus, az akkor 26 esztendős Friedrich Nietzsche is.
A Siegfried-idill rendhagyó muzsika a wagneri életműben, különleges helyet foglal el, hisz a Wagner-ouvre javarészt operákból áll… kivételt csak a néhány dal és ifjúkori zsenge képez. Ez a kamarazenekari mű még abban is elüt minden addigi és utána következő darabjától, hogy általa a személyes, intim boldogság kivételes kiáradásának vagyunk tanúi, egyben részesei is. Ritka élethelyzet a természetéből fakadóan a konfliktusokat kereső és önmaga is gerjesztő komponista életében, hogy néhány éven át élvezheti a családi boldogságot, a sikert és a nyugodt munka örömeit.
A csupán a családnak, nem a nyilvánosságnak szánt grandiózus darab valójában a Siegfried című opera témáiból építkezik, és eredetileg 13 részre tagolódott. Wagner néhány évvel később - a nála gyakran előforduló pénzszűke miatt - kénytelen volt eladni - a ma ismert nagyzenekari változatban - a Schott zeneműkiadónak.
Wagner: Trisztán és Izolda - Előjáték és Izolda szerelmi halála
A Trisztán és Izolda, Wagner 1865-ben Münchenben bemutatott három felvonásos operája vegyes fogadtatásra talált úgy a kritikusok, mint az ítészek körében: mindössze három előadás után lekerült a műsorról, hogy aztán egy évtized múlva tomboló sikerrel játsszák majd Európa-szerte.
"A Trisztán-ban kétségkívül a század minden erénye és minden bűne összpontosult: homály, nagyszájú pesszimizmus, görcsös önkívület, a mindent-feloldásig és elmosásig feszített kromatika, fantasztikus és kusza bozótja a modern zenekari sokszólamúságnak; amellett eszeveszett, földöntúli szenvedély, a testetöltött szertelenség, mámor és hisztéria, az a felszabadult ösztön-világ, mely önnön túlságába veszve, önkéntes vággyal és csömörrel, természetes feloldásként rohan bele a halálba. Nem hiába gyűlölik úgy ebben a darabban a nappali világosságot; Wagner, aki másutt büszkén hirdette a modern művészet öntudatosságát, aki rengeteget, túl sokat magyarázta önmagát és műveit, mintha ettől a kínzó, örökös öntudattól akart volna menekülni a Trisztán fülledt nirvána-imádatában, az elfelejtés, elmerülés, feloldódás és halál gyönyörében. Jól érezte, hogy ez a darab, mely minden másnál 'könnyebbnek' készült, mindegyiknél nehezebb lett, s 'ha jól adják, megőrjíti a hallgatót'… mert forróbb, áradóbb, alaktalanabb s az őrülettel határosabb zenét bizonyára sohasem írtak. (Szabolcsi Bence zenetörténész)
Az opera története dióhéjban:
Az egyébként ellenséges érzelmeket tápláló fiatalok: az öregedő Marke király gyönyörűséges és ifjú menyasszonya, Izolda, s Trisztán, a király unokaöccse – s egyben leghívebb vitéze – tévedésből bájitalt isznak, és ennek hatására szerelemre lobbannak egymás iránt. Szerelmük testet-lelket elborító tűzvésszé terebélyesedik.
Marke király nem tudja, hogy Trisztán és Izolda ártatlanok, hiszen tudtuk nélkül ittak a bájitalból, amely egymás karjaiba hajtotta őket. Iszonyú haragra gerjed, egyik harcosa halálra sebzi Trisztánt, akit hű fegyverhordozója ősei földjére menekít. Ott haldokolva várja a király bocsánatát és szerelmesét. Marke számára végül kiderül az igazság, de már későn érkezik Trisztánhoz. Izolda élettelenül omlik szerelme holttestére.
“A zenésznek, ki ezt a témát választotta bevezetésül szerelmi drámájához, főgondja az volt, miként korlátozza magát, hiszen a téma kimeríthetetlen. Így hát csak egyszer, de hosszú, tagolt áradással bontotta ki a kielégíthetetlen vágyat, a gyengéd vonzódás félénk vallomásától, félő sóhajokon, reményen és tétovázáson, panaszon és kívánságon, mámoron és kínlódáson át a hatalmas kitörés óriási erőfeszítéséig, mely megnyitná a határtalanul vágyódó szívnek a végtelen szerelmi mámor tengeréhez vezető utat… Hiába! A szív tehetetlenül visszahanyatlik, és vágyban eped el”.
Richard Wagner a fenti sorokkal jellemezte Trisztán és Izolda című operájának Előjátékát.
Az Előjáték egyetlen motívumból fejlesztett remekmű – a legtökéletesebb zenei alkotások egyike –, a dráma legjelentősebb részét emeli ki: a varázsital megízlelésének pillanatát. A végtelenül kígyózó dallam, a bájital előre nem látható következményeit, a szerelmesek felmagasztosult elbukását, Izolda szerelmi halálát idézi meg.
Bruckner: 8. szimfónia
Mialatt a wagneri eszmék - alapos szellemi kavarodást idézve elő a művészvilágban és a hallgatóságban egyaránt - elindultak a világ meghódítására, egy szerény osztrák néptanító és orgonista tűnt fel Bécsben, aki szimfóniáival bámulatot keltett a szakértők és a közönség azon kis töredékében, amely megérezte-meglátta bennük az igazi nagyságot és teremtő erőt. "Egyszerűség és nagyság egyesült lényében, és hozott létre teljesen egyéni, óriási hatást keltő muzsikát." (Arnold Schönberg)
Anton Bruckner (1824 - 1896) osztrák zeneszerző, orgonaművész és zenepedagógus élete egyike a legkülönösebb zenészpályáknak. Zenei oktatást apjától, egy egyszerű falusi tanítótól és orgonistától kapott. Szép hangja révén került be a szomszédos Sankt Florian kolostorának fiúkórusába, ahol jobbára autodidakta módon sajátította el az orgonajáték művészetét. A családi hagyományhoz híven azután néhány évig segédtanítóskodott az apátságban, ahol a tanítás mellett az orgonista feladatokat is ellátta, s közben képezte magát. Barátai unszolására 1855-ben megpályázta a linzi dóm orgonista állását. Innen gyakran utazott Bécsbe, ahol már rendszeresen tanult ellenpontot és zeneelméletet.
Negyvenkét évesen állt elő első szimfóniájával, melyet csak hét év múlva követte a második.
Intenzívebben komponálni csak 1875 után kezdett. Ekkor nevezték ki ugyanis a bécsi konzervatórium tanárává és a Hofkapelle orgonistájává. Haláláig még hét szimfóniát szerzett, az utolsó, a 9. sajnos befejezetlenül maradt. (A bűvös kilences szám a romantikus zeneszerzők között mind inkább baljós és átkot hordozó ómenné vált: Beethoven kezdte a sort, őt követte Schubert, aztán Bruckner, Dvorák és - aki mindnyájuk közül a legbabonásabban félt a kilencedik utáni haláltól és megpróbálta kicselezni a sorsot: Mahler, de erre a sorsra jutott jóval később a nagyszerű magyar komponista, Lajtha László is.)
Bruckner - aki nem mellékesen a zenetörténet egyik legkülönösebb alakja volt - nehéz sorsot vállalt. A félszeg modorú, aprócska ember szimfóniáit a bécsi kritikusok hihetetlen kegyetlenséggel és igazságtalanul pocskondiázták.
Lelkes Wagner rajongó volt, amely lelkesedés nyomai műveiben is fellelhetők, legszembetűnőbben talán a merész harmóniakezelésében és a hangszerelésben. Ugyanakkor Palestrina, a barokk egyházi zene, az osztrák népzene, valamit Beethoven és Schubert hatása is előbukkan darabjaiban. Szimfóniái ezzel együtt félreismerhetetlenek, a jellegzetes bruckneri hang - melynek egyik legkarakterisztikusabb jellemzője a vallásosság és a természetszeretet - minden művében markánsan kiütközik.
A grandiózus szerkezetű Bruckner-szimfóniáknál nem a forma kereteibe kerül a gondolat, a hatalmas, "hősi" méretű téma, hanem épp ellenkezőleg: a gondolat szabja meg a formát. Ezt bizony akkortájt alig értette meg valaki. Ma sem mindenki...
Bruckner természettől fogva félénk, a saját alkotásaival kapcsolatban az önbizalom kimondott hiányával küszködő ember volt, aki elkészült munkáit először barátainak mutatta meg. Ez sajnos nem bizonyult mindig üdvös ötletnek, mert a nagy jószándék miatt sokszor igencsak elbizonytalanították a komponistát; olyannyira, hogy előfordult, hogy - ugyan baráti érzelmektől vezérelve és a kudarctól féltve - épp bruckneri sajátosságaitól próbálták a műveket megfosztani.
Ez lett a sorsa a ma felcsendülő leghatalmasabb és egyben legnagyszerűbb Bruckner-műnek, a 8. szimfóniának is.
A mű vázlatainak kidolgozása 1884-ben kezdődött és három év is elmúlt, mire az önmagával nagyon kritikus Bruckner a kész kompozíció kottáját elküldte Hermann Levi karmesternek, aki többször is segítette őt pályája során. Levi sok mindent kifogásolt a darabon és javaslatára újabb "szakértőket" vontak be a "hangszerelési és egyéb problémák, hiányosságok" javítására, Ferdinand Lőwe-t és Franz Schalk-ot. A kész mű előadása aztán hol a kolerajárvány, hol a kijelölt karmester visszalépése miatt tolódott.
A Ferenc József császárnak dedikált mű bemutatója Bécsben volt 1892-ben, a Musikvereinssaal-ban, a Bécsi Filharmonikus Zenekart Richter János vezényelte.
A szimfónia premierje felemásan sikeredett: voltak, akik "elpárologtak" az egyes tételek végén. Eduard Hanslick, a gyilkos kritikáiról ismert műítész a lassú tétel után távozott, a hallottak alapján így sommázva a szimfónia nyújtotta élményét: "Részleteiben érdekes, de összességében furcsa, sőt, taszító. Sajátossága mindössze annyi, hogy Wagner drámai stílusát importálja a szimfónia műfajába". Megjegyzendő, hogy Hanslick korábbi, Brucknerre vonatkozó kritikái ennél jóval vaskosabb negatívumokat soroltak fel...
A Bruckner-rajongók viszont örömmel üdvözölték a legújabb remekmű születését. Egy névtelen író úgy jellemezte a szimfóniát, mint "korunk zenéjének koronáját". Hugo Wolf zeneszerző pedig azt írta egy barátjának, hogy a szimfónia "egy óriás alkotása", amely "szellemi kiterjedésében, döbbenetében és nagyságában felülmúlja a mester többi szimfóniáját".
Az oly könnyen osztogatott jelzők, mint "gigászi", "gigantikus" teljes joggal illeti meg ezt a darabot. Nemcsak terjedelménél, de belső tartalmánál, az egyes tételek szerkezeténél és a hangszerelésénél fogva is.
Néhány méltatója úgy tartja, hogy itt nem a sorscsapásokat békésen tűrő istenfélő, a természetben, mint Isten alkotásában gyönyörködő ember szólal meg, hanem az, aki bátran szembeszáll a fenyegető sorssal. Hatalmas indulatok, fájdalmak, szenvedélyek torlódnak egymásra, lassan, fokozatosan jutva el a feloldódáshoz, az enyhüléshez, lecsendesedéshez. Hermann Kretzschmar zeneesztéta szerint nem "küzdelem útján kivívott győzelem" az alapvető gondolat, hanem az, hogy "az emberre szakadó súlyos fájdalmak ellen erőt egyedül a haza földjéből meríthetünk, mint Anteusz földanya fia, aki birkózás közben, valahányszor tagjai az anyaföldet érintették, mindig új erővel telt el".
Allegro moderato
Scherzo: Allegro moderato - Trio: Langsam
Adagio: Feierlich langsam, doch nicht schleppend
Finale: Feierlich, nicht schnell
Bruckner 8. szimfóniája mely igazi reneszánszát az 1970-es évek óta éli, több változatban és kiadásban is felcsendülhet a hangversenytermekben. Az eredeti művet két osztrák zenetudós, Leopold Nowak (1904 - 1991) és Robert Haas (1886 - 1960) is sajtó alá rendezte, kisebb-nagyobb változtatásokat eszközölve a partitúrán. Ma este a Haas-féle kiadás alapján szólal meg a mű.